A szellemi tudatosság igen magas fokát elért, nagytudású idős apátnak magabiztosan jelentette ki egyik tanítványa, egy buzgó fiatal szerzetes: "Mester, én aztán már olyan szintre jutottam el az üresség szemléletében és a buddhisztikus nyugalom fenntartásában, hogy nincs a világon semmi, ami ki tudna zökkenteni a nyugalmamból!"

A bölcs mester ahelyett, hogy megfeddte volna tanítványát vakbuzgóságáért és elbizakodottságáért, átnyújtott neki két fiatal, nőstény görényt, ezekkel a szavakkal: "Fiam, hagyd félbe egy kis időre a szútrák tanulmányozását és a szellemi gyakorlatok végzését. Ehelyett neveld fel ezt a két állatot, aztán, ha már a kezedhez szelídültek, jöjj vissza és számolj be a tapasztalataidról."

Néhány hét múlva a tanítvány visszatért, és bűnbánóan térdelt le az idős szerzetes lábaihoz. "Mester, azt hiszem, megértettem, amit ezzel a két fenevaddal mondani akartál. Kérlek, bocsásd meg önhittségemet és gőgömet! Ezek a rémek ráébresztettek, milyen messze állok még a teljes megvilágosodástól és a tökéletes nyugalom szellemi erényétől."

A mester nem szólt semmit, csak elnézően mosolygott, miközben a görények játszi kedvvel borították fel az oltáron álló vajmécseseket, és elvitték a mester imamalmát.

A cikk ide kattintva, az MVK.hu oldalon is olvasható.